Mindkettejük fejéből kiment, hogy a továbbtanulás folytatása is fontos. Bár Hijori akármennyire körültekintő, nem vette figyelembe, csak az lebegett a szeme előtt, hogy tető legyen a fejük felett. Így tehát előkapta a lila színben pompázó laptopját és bepötyögte a keresőbe "Japán iskolái". Az eredmény több, mint ezer volt, ezért Hijori kilogikázta, hogy Tokió, valamint a Shinjuku kerület közelében legyenek az adott középiskolák. A bedobottak száma lecsökkent közel huszonötre, volt köztük gimnázium, alsó- és felső-középiskola, akadémiák, valamint magániskolák.
– Mit szólnál a Kaijo Magániskolához? Itt van nem messze a Kanagawa régió, mehetsz minden reggel vonattal. – Ültében hátrafordult a mögötte ácsorgó húgára, aki unottan összefonta a mellkasán a karjait. Hijori rákattintott a Kaijo honlapjára és olvasni kezdte: – Azt írják erős iskola, tehát a tanulmányaidat itt tudnád folytatni és azt se bánnám, ha jó környezetben lennél. Nézd, kosárlabda csapatuk is van! Tavaly vereséget szenvedtek a korai Iskolák Közöttin. A döntő egyik mérkőzésén a kapitány helyettesüknek, Yukio Kasamatsunak köszönhetően legyőzték az ellenfelüket és megnyerték a mérkőzést, de vereséget szenvedtek a negyeddöntőben. Bár néhányan hibáztatták Kasamatsut az elvesztés miatt, a Kaijo edzője, Takeuchi, kapitánnyá tette Kasamatsut. Eztán a kapitány úgy döntött, hogy megnyerik a következő Iskolák Közöttit, ami jövőre lesz. – nevetett fel a végére Hijori. – Milyen jól eldöntötte Kasamatsu, hogy megnyerik a meccset.
Hijori mosolyogva rámutatott egy képre, amelyen az egész csapat ott volt, előttük pár kupa és pár öltönyös fickó, kik az edzőjüknek bizonyultak. A nővért elkapta valamiféle féltékenység, ahogy őket nézte. Még nem hallott róluk, amit nem is csodált, hiszen Japán játékosai, hogy juthatnának el Angliába?
– Én nem szeretnék magánemberek által alapított, független iskolába járni. Úgy érzem oda csak különleges gyerekek járnak. Én nem nevezem magam annak. – vont vállat Kaori a fejét rázva.
– Ez a megnevezést is csak most találtad ki. Nyugodtan mehetnél oda. – forgatta a szemét a nővér, miközben rásandított Kaorira.
– Nem, és kész. – fordult el az ellenkező irányba húga.
– Na, és mit szólsz a Shutoku Középiskolához? – nézelődött tovább az iskolák közt a nővér, eközben a húg unottan odahúzott egy széket és leült rá. – A kosárlabda csapatuk egyike Tokió három királyának, ahol a Csodák Generációjának a hárompontos dobója, Midorima Shintarou játszik. Bár ők a három királyok egyike, a Seirin-nek mégis sikerült legyőzni őket idén, így megtagadva tőlük az Iskolák Közöttit.
– A Seirin Középiskolába jár Hyuga, ugye? – csapta össze izgatottan a tenyerét Kaori. – Egyébként mi az a Csodák Generációja?
– A Csodák Generációja a legendás csapat, akiket mindenki ismer a kosárlabda világában. Kivéve te, Kaori. – vigyorgott rá Hijori a húgára – A képességeik kiemelkedőek a saját területükön és nem kétség, hogy pozíciójukon ők a legjobbak. Egyetlen gyengeségük, hogy középiskolás testtel rendelkeznek, képességük pedig túlszárnyalja egy középiskolás teljesítményét. Ezért ha túl sokáig játszanak teljes erőbedobással, a testük már nem fogja bírni. Röviden, túl erősek a testükhöz. – Feszítette meg az izmát a karján Hijori, miközben magyarázott. – Mint mindig, minden jónak egyszer vége szakad, a srácok tovább tanultak, ebből kifolyólag lettek egymás riválisai. Nos, térjünk vissza a Shutokura. Volt kapitányuk Taisuke Otsubo, ám leérettségizett és a szerepét Yuya Miyaji kapta. Elvesztették a Rakuzan Középiskola ellen a mérkőzést az elődöntőben a Téli Kupán. Így visszaestek a másoddöntőbe és megküzdöttek a bronzért, a Kaijoval szemben a Shutoku a harmadik helyen landolt.
– Nekem semmi kedvem összetűzésbe kerülni egy Csodák Generációja taggal sem. – ugrott fel Kaori feldúltan a székről. Ám mindenki sejthette, hogy nagyon is kíváncsi a tagok képességeire.
– Jó, akkor keress magadnak! – mondta úgyszintén bőszen a nővér, miközben lecsukta a laptopja tetejét.
– Keresek is! – Kaori fogta magát, nagy léptekkel indult az ajtóhoz és csapta be azt, miután kiment rajta. A benntartott levegőt lassan kifújva, Hijori újra felnyitotta a laptopját és a szobájába indult papírért, hogy kigyűjtse az közelben lévő iskolákat a testvérének.
A böngésző eredményei ugyanúgy sorakoztak, neki csak a régiókat kellett figyelembe vennie. Készített egy táblázatot a lapjára, amely három oszlopból állt (név; ismert játékos; régió). A Kaijo Magániskolával kezdte, akinek az ismert játékosa Kise Ryota és a Kanagawa régióban van. Ezután következett a Shutoku Középiskola, melynek híres játékosa Midorima Shintarou és a Tokió régióban áll. A Touo Akadémia ismert játékosa pedig Aomine Daiki, a Tokió régióban található. A Yosen Középiskola Murasakibara Atsushi-val vált ismerté az Akita régióban. Seiho Középiskolának pedig ott van Tomoki Tsugawa a Tokió régióban. Josei Középiskola ismertebb játékosa Daisuke Narumi és a Tokió régióban van. Shinkyo Akadémiának a híres játékosa Papa Mbaye Siki és szintén a Tokió régióban van. A Rakuzan Középiskola leghíresebb játékosával, Akashi Seijuro-val vált ismerté a Kyoto régióban. Végül pedig Seirin Középiskola, melynek Kagami Taiga volt az egyik ismertebb tagja, s szintén a Tokió régióban található.
Miután végzett az írással fogta a papírt és bevitte húgának a szobájába és letette az ágyára. Majd a másik cetlit a hűtőre illesztette egy mágnessel, felhúzta a kabátját és kilépve bezárta az ajtót.
Kaori miután kiért a a lépcsőházba és elhagyta azt, teljesen idegen utaknak indult. Szerencséjére a Nap szépen ragyogott felette, így nem fázott az egyszerű fehér pólójában és a vékony melegítőnadrágjában. Az utcákon itt-ott számára ismeretlen házak tűntek fel, idegen emberek beszélgettek a kerítések előtt, de ő mit sem törődve velük elhaladt mellettük. Az utcák szélesek voltak, a házak szinte egymáson feküdtek és alig volt látható zöld terület. Az utca végén balra fordult és lassított a tempóján. Az út szélén feltűnt neki egy nagy szőrös gombolyag, amihez miután közelebb ment, világossá vált, hogy egy kiscica. Egy kislány simogatta, akinek két nagy szőke copfja volt és mindkettőben furcsa masnik voltak. Mikor elhaladt mellettük, rájuk mosolygott, de mivel a cicának nem volt szimpatikus és fújtatott rá, gyorsan odébb állt. A következő kereszteződésben szintén balra fordult és a jobb oldalt a szeme elé került egy kisebb lakatfal, amit miután jobban szemügyre vett, kikerült, mivel nem találta érdekesnek. Ahol régen laktak, ott is nagy divat volt a lakatfal, szóval nem látott semmi újat.
Hirtelen az utcák járhatatlanná váltak és a kocsik is egyre többször fordultak elő. Pár pillanat múlva a lánynak világossá vált, hogy egy gyalogátkelőn halad át. Kaori kanyarogva az emberek közt, kapkodta a lábát és igyekezett nem nekiütközni senkinek. Egy magas fekete hajú fiú majdnem fellökte, de nem volt meglepő, hogy Kaori a föld felé közelített. Ám a srác utánakapott és nem ért betont a feje lágya. Miután nagyokat pirulva megköszönte neki és elnézést is kért, továbbhaladt az utcán, majd feltűnt neki egy narancssárga téglás kerítés. Pár lépés után látható vált számára egy nagy kapu, melyen a Seirin Középiskola felirat szerepelt. Az iskola eszébe juttatta a negyed órája folyt veszekedését a nővérével, ezért bosszúsan elkapta a fejét a kapuról, majd nagyot sóhajtva átlépett alatta és futásnak eredt.
Az iskola udvara meglehetősen nagynak bizonyult, sok füves résszel és fákkal, bokrokkal. Maga az iskola épülete is óriási volt, mellette egy feleakkora építmény tűnt fel, ami bizonyára a Sportcsarnok. Azzal szemben egy nagy futó pálya, két kisebb kosárlabda pálya és egy futballpálya látszódott. A térköves úton amin futott, szembe özönlöttek az egyenruhás diákok, akik mind Kaorit kerülgették. A lány az egyik elágazásban a sportcsarnokhoz indult. Majd nem sokkal később feltűnt egy kisebb csoport, akik szanaszét haladtak az út közepén. Kaori az út baloldalára lézengett, ki szeretett volna előlük térni. Épphogy szemügyre vette volna a tagokat, nekifutotta valakinek, elkerülhetetlen volt, hogy a földön kössön ki.
– Bocsi, nem láttalak! – szabadkozott maga alá húzva a lábát. Eközben a furcsa, kék hajú idegen, akinek nekiment így szólt: – Elnézést, nem esett bajod?
Kaori zavartan visszaült a fenekére és onnan figyelte az előtte szintén ülő fiút. Egy másik, vörös hajú srác, aki volt vagy két méter kezét nyújtotta a barátjának és felsegítette őt. A kisebb csoportból előkerült egy lány egy óriás legyezővel a kezében és elkezdte csapkodni a vörös hajú fiút azt kiabálván neki, hogy miért nem a lányt segítette fel. Köréjük gyűltek, mindannyian csak álltak és bámultak.
– Hé, jól vagy? – lépett ki elé Hyuga a csoportosulásból, aki a könyökénél fogva felemelte a lányt a földről és megigazította a haját. – Mit keresel itt?
– Eltévedtem. – mondta, miközben a füle mögé tűrte a rakoncátlan kék tincseket. A kisebb csapaton moraj futott végig, végül újra Hyuga szólalt meg: – A nővéred tudja, hogy itt vagy?
– Nem nagyon tűnt fel neki, hogy merre mentem. – vonta meg a vállát nem törődöm stílusban Kaori.
– Senpai, ő meg ki? – az imént még földön ülő srác érdeklődve fordult Hyuga felé. – Hogyhogy nem vettem észre?
– Én se láttam... – szólalt fel egy emberként a körülöttük álló népség.
– Ha ez megnyugtat, én sem láttalak téged. – nevetett fel Kaori a szemüveges srác mellett álldogálva, aki szemöldökét felhúzva hozzátette: – Én pedig észrevettelek.
– Tényleg? – fordult szintén egy emberként Hyuga felé a kisebb tömeg.
– Igen. – vakarta meg zavartan a tarkóját.
– Elég jók az értékei... – jegyezte meg az edző, miközben közelebb lépett Kaori-hoz.
– Hee... – lépett hátrább a kék hajú lány. Majd homlokráncolva hozzáfűzte: – Nekem most sietnem kell!
– Hát, de az előbb mondtad, hogy eltévedtél... – szólalt meg valaki a tömegben.
– Jaj, de hát az az előbb volt... – nevetett fel zavartan Kaori, eközben már majdnem kihátrált a kapun.
– Jól van, hagyd a rizsát. – indult meg feléje Hyuga. – Hazakísérlek.
A csapattagok szájtátva bámulták, ahogy a kapitány elsétál az ismeretlen lánnyal. Miután kiértek az iskola területéről, kicsit felengedett Kaoriban a feszültség, így hát beszélgetést kedvezményezett.
– Szóval ők is tagjai a kosárlabdaklubnak? – ugrándozott Hyuga mellett a lány.
– Igen – tolta fel a szemüvegét. –, és a lány az óriási legyezővel az edzőnk.
– Gondoltam. – nevetett fel Kaori. – És a fiú, akit fellöktem?
– Ő a mi csapatunk fantomjátékosa. – fordult feléje Hyuga, miközben áthaladtak a zebrán. – És elég érdekes, hogy nem vettétek észre egymást. Bár én már messziről észrevettelek.
– Ez azért van, mert mi már találkoztunk. – kezdett bele mosolyogva Kaori a meséjébe. – Egy évvel ezelőtt tagja voltam egy focicsapatnak. Ott engem is fantomjátékosként kezeltek. Ezért lehet az, hogy nem vett észre és én sem őt.
– Te, mint fantomjátékos? – képedt el Hyuga.
– Igen. Nem gondoltad volna, mi? – kuncogott fel Kaori.
– Erre nem gondoltam, de aznap is érdekes voltál, mikor először találkoztunk a lépcsőházban. – vont vállat, visszaemlékezve. – Egyértelműen először a nővéred tűnt fel, aztán valaki, aki a lépcsőn ül. – nevetett fel a fiú, Kaori mosolygott ezen egyet, majd hirtelen kinyitotta és összezárta a száját, végül megszólalt: – Feltűnt, mi? – könyökölt bele az oldalába a szemöldökét húzogatva.
A nyári kora délutánnak köszönhetően nem kellett sietniük sehová. Csendben sétáltak az utcákon, természetesen a lány teljesen rábízta az irányítást Hyugára, hogy merre mennek.
Egy elágazás után beértek egy Kaorinak már ismerős utcába, ahol pár lépés után feltűnt a nővére fehér Land Cruiser-e, ami még mindig a panelház előtt parkolt, ugyanott, ahol tegnap este. Ezek szerint Hijori még mindig itthon van és ma ki sem mozdult, gondolta Kaori, miközben az ajtóhoz sietett és beírván a kódot kitárta az ajtót Hyugának.
– Nem kéne helyet cserélnünk? – nézett a lányra felhúzott szemöldökkel. A lány nevetve megvonta a vállát és megvárta míg beér rajta fiú.
– Hát, köszönöm, hogy hazakísértél. – kezdte el a hálálkodást, miközben felfelé baktattak a lépcsőházban.
– Igazán nincs mit. – mosolygott rá Hyuga, majd hirtelen eszébe jutott valami. – Na, és sikerült már iskolát választani?
– Én már döntöttem. Csak nem tudom Hijori, hogy fogja fogadni. – húzta el a száját Kaori. – Ő mindenképpen azt szeretné, ha egy jó suliba mennék tovább. Mint a Kaijo vagy Shutoku...
– És te hova szeretnél menni? – tette fel a kérdés Hyuga, miközben megálltak Hijori-ék ajtaja előtt.
– Hát én a... – gondolkozott Kaori. – Természetesen a Seirinbe! – kiáltott fel a lány, majd kinyitotta az ajtót. – Bejössz?
– Örülök, hogy a Seirin-be jössz! – mosolygott Hyuga, eztán elfogadta a meghívást és átlépte a küszöböt.
– Hijori megjöttünk! – kiáltotta el magát Kaori, miközben testvére szobája felé indult. – Hijori? – kukucskált be az ajtaján.
– Kaori! Szerintem ez neked szól. – kiabált oda neki Hyuga egy cetlivel a kezében. Kaori gyorsan becsukta a nővére ajtaját, majd a konyhába somfordált. Odalépett a fiú mellé, aki átnyújtotta neki a levelet.
– Elmentem dolgozni. – olvasta fel hangosan, majd a papír felett rápillantott Hyugára. – Mégis hová ment dolgozni?!
– Mit szólnál a Kaijo Magániskolához? Itt van nem messze a Kanagawa régió, mehetsz minden reggel vonattal. – Ültében hátrafordult a mögötte ácsorgó húgára, aki unottan összefonta a mellkasán a karjait. Hijori rákattintott a Kaijo honlapjára és olvasni kezdte: – Azt írják erős iskola, tehát a tanulmányaidat itt tudnád folytatni és azt se bánnám, ha jó környezetben lennél. Nézd, kosárlabda csapatuk is van! Tavaly vereséget szenvedtek a korai Iskolák Közöttin. A döntő egyik mérkőzésén a kapitány helyettesüknek, Yukio Kasamatsunak köszönhetően legyőzték az ellenfelüket és megnyerték a mérkőzést, de vereséget szenvedtek a negyeddöntőben. Bár néhányan hibáztatták Kasamatsut az elvesztés miatt, a Kaijo edzője, Takeuchi, kapitánnyá tette Kasamatsut. Eztán a kapitány úgy döntött, hogy megnyerik a következő Iskolák Közöttit, ami jövőre lesz. – nevetett fel a végére Hijori. – Milyen jól eldöntötte Kasamatsu, hogy megnyerik a meccset.
Hijori mosolyogva rámutatott egy képre, amelyen az egész csapat ott volt, előttük pár kupa és pár öltönyös fickó, kik az edzőjüknek bizonyultak. A nővért elkapta valamiféle féltékenység, ahogy őket nézte. Még nem hallott róluk, amit nem is csodált, hiszen Japán játékosai, hogy juthatnának el Angliába?
– Én nem szeretnék magánemberek által alapított, független iskolába járni. Úgy érzem oda csak különleges gyerekek járnak. Én nem nevezem magam annak. – vont vállat Kaori a fejét rázva.
– Ez a megnevezést is csak most találtad ki. Nyugodtan mehetnél oda. – forgatta a szemét a nővér, miközben rásandított Kaorira.
– Nem, és kész. – fordult el az ellenkező irányba húga.
– Na, és mit szólsz a Shutoku Középiskolához? – nézelődött tovább az iskolák közt a nővér, eközben a húg unottan odahúzott egy széket és leült rá. – A kosárlabda csapatuk egyike Tokió három királyának, ahol a Csodák Generációjának a hárompontos dobója, Midorima Shintarou játszik. Bár ők a három királyok egyike, a Seirin-nek mégis sikerült legyőzni őket idén, így megtagadva tőlük az Iskolák Közöttit.
– A Seirin Középiskolába jár Hyuga, ugye? – csapta össze izgatottan a tenyerét Kaori. – Egyébként mi az a Csodák Generációja?
– A Csodák Generációja a legendás csapat, akiket mindenki ismer a kosárlabda világában. Kivéve te, Kaori. – vigyorgott rá Hijori a húgára – A képességeik kiemelkedőek a saját területükön és nem kétség, hogy pozíciójukon ők a legjobbak. Egyetlen gyengeségük, hogy középiskolás testtel rendelkeznek, képességük pedig túlszárnyalja egy középiskolás teljesítményét. Ezért ha túl sokáig játszanak teljes erőbedobással, a testük már nem fogja bírni. Röviden, túl erősek a testükhöz. – Feszítette meg az izmát a karján Hijori, miközben magyarázott. – Mint mindig, minden jónak egyszer vége szakad, a srácok tovább tanultak, ebből kifolyólag lettek egymás riválisai. Nos, térjünk vissza a Shutokura. Volt kapitányuk Taisuke Otsubo, ám leérettségizett és a szerepét Yuya Miyaji kapta. Elvesztették a Rakuzan Középiskola ellen a mérkőzést az elődöntőben a Téli Kupán. Így visszaestek a másoddöntőbe és megküzdöttek a bronzért, a Kaijoval szemben a Shutoku a harmadik helyen landolt.
– Nekem semmi kedvem összetűzésbe kerülni egy Csodák Generációja taggal sem. – ugrott fel Kaori feldúltan a székről. Ám mindenki sejthette, hogy nagyon is kíváncsi a tagok képességeire.
– Jó, akkor keress magadnak! – mondta úgyszintén bőszen a nővér, miközben lecsukta a laptopja tetejét.
– Keresek is! – Kaori fogta magát, nagy léptekkel indult az ajtóhoz és csapta be azt, miután kiment rajta. A benntartott levegőt lassan kifújva, Hijori újra felnyitotta a laptopját és a szobájába indult papírért, hogy kigyűjtse az közelben lévő iskolákat a testvérének.
A böngésző eredményei ugyanúgy sorakoztak, neki csak a régiókat kellett figyelembe vennie. Készített egy táblázatot a lapjára, amely három oszlopból állt (név; ismert játékos; régió). A Kaijo Magániskolával kezdte, akinek az ismert játékosa Kise Ryota és a Kanagawa régióban van. Ezután következett a Shutoku Középiskola, melynek híres játékosa Midorima Shintarou és a Tokió régióban áll. A Touo Akadémia ismert játékosa pedig Aomine Daiki, a Tokió régióban található. A Yosen Középiskola Murasakibara Atsushi-val vált ismerté az Akita régióban. Seiho Középiskolának pedig ott van Tomoki Tsugawa a Tokió régióban. Josei Középiskola ismertebb játékosa Daisuke Narumi és a Tokió régióban van. Shinkyo Akadémiának a híres játékosa Papa Mbaye Siki és szintén a Tokió régióban van. A Rakuzan Középiskola leghíresebb játékosával, Akashi Seijuro-val vált ismerté a Kyoto régióban. Végül pedig Seirin Középiskola, melynek Kagami Taiga volt az egyik ismertebb tagja, s szintén a Tokió régióban található.
Miután végzett az írással fogta a papírt és bevitte húgának a szobájába és letette az ágyára. Majd a másik cetlit a hűtőre illesztette egy mágnessel, felhúzta a kabátját és kilépve bezárta az ajtót.
Kaori miután kiért a a lépcsőházba és elhagyta azt, teljesen idegen utaknak indult. Szerencséjére a Nap szépen ragyogott felette, így nem fázott az egyszerű fehér pólójában és a vékony melegítőnadrágjában. Az utcákon itt-ott számára ismeretlen házak tűntek fel, idegen emberek beszélgettek a kerítések előtt, de ő mit sem törődve velük elhaladt mellettük. Az utcák szélesek voltak, a házak szinte egymáson feküdtek és alig volt látható zöld terület. Az utca végén balra fordult és lassított a tempóján. Az út szélén feltűnt neki egy nagy szőrös gombolyag, amihez miután közelebb ment, világossá vált, hogy egy kiscica. Egy kislány simogatta, akinek két nagy szőke copfja volt és mindkettőben furcsa masnik voltak. Mikor elhaladt mellettük, rájuk mosolygott, de mivel a cicának nem volt szimpatikus és fújtatott rá, gyorsan odébb állt. A következő kereszteződésben szintén balra fordult és a jobb oldalt a szeme elé került egy kisebb lakatfal, amit miután jobban szemügyre vett, kikerült, mivel nem találta érdekesnek. Ahol régen laktak, ott is nagy divat volt a lakatfal, szóval nem látott semmi újat.
Hirtelen az utcák járhatatlanná váltak és a kocsik is egyre többször fordultak elő. Pár pillanat múlva a lánynak világossá vált, hogy egy gyalogátkelőn halad át. Kaori kanyarogva az emberek közt, kapkodta a lábát és igyekezett nem nekiütközni senkinek. Egy magas fekete hajú fiú majdnem fellökte, de nem volt meglepő, hogy Kaori a föld felé közelített. Ám a srác utánakapott és nem ért betont a feje lágya. Miután nagyokat pirulva megköszönte neki és elnézést is kért, továbbhaladt az utcán, majd feltűnt neki egy narancssárga téglás kerítés. Pár lépés után látható vált számára egy nagy kapu, melyen a Seirin Középiskola felirat szerepelt. Az iskola eszébe juttatta a negyed órája folyt veszekedését a nővérével, ezért bosszúsan elkapta a fejét a kapuról, majd nagyot sóhajtva átlépett alatta és futásnak eredt.
Az iskola udvara meglehetősen nagynak bizonyult, sok füves résszel és fákkal, bokrokkal. Maga az iskola épülete is óriási volt, mellette egy feleakkora építmény tűnt fel, ami bizonyára a Sportcsarnok. Azzal szemben egy nagy futó pálya, két kisebb kosárlabda pálya és egy futballpálya látszódott. A térköves úton amin futott, szembe özönlöttek az egyenruhás diákok, akik mind Kaorit kerülgették. A lány az egyik elágazásban a sportcsarnokhoz indult. Majd nem sokkal később feltűnt egy kisebb csoport, akik szanaszét haladtak az út közepén. Kaori az út baloldalára lézengett, ki szeretett volna előlük térni. Épphogy szemügyre vette volna a tagokat, nekifutotta valakinek, elkerülhetetlen volt, hogy a földön kössön ki.
– Bocsi, nem láttalak! – szabadkozott maga alá húzva a lábát. Eközben a furcsa, kék hajú idegen, akinek nekiment így szólt: – Elnézést, nem esett bajod?
– Hé, jól vagy? – lépett ki elé Hyuga a csoportosulásból, aki a könyökénél fogva felemelte a lányt a földről és megigazította a haját. – Mit keresel itt?
– Eltévedtem. – mondta, miközben a füle mögé tűrte a rakoncátlan kék tincseket. A kisebb csapaton moraj futott végig, végül újra Hyuga szólalt meg: – A nővéred tudja, hogy itt vagy?
– Nem nagyon tűnt fel neki, hogy merre mentem. – vonta meg a vállát nem törődöm stílusban Kaori.
– Senpai, ő meg ki? – az imént még földön ülő srác érdeklődve fordult Hyuga felé. – Hogyhogy nem vettem észre?
– Én se láttam... – szólalt fel egy emberként a körülöttük álló népség.
– Ha ez megnyugtat, én sem láttalak téged. – nevetett fel Kaori a szemüveges srác mellett álldogálva, aki szemöldökét felhúzva hozzátette: – Én pedig észrevettelek.
– Tényleg? – fordult szintén egy emberként Hyuga felé a kisebb tömeg.
– Igen. – vakarta meg zavartan a tarkóját.
– Elég jók az értékei... – jegyezte meg az edző, miközben közelebb lépett Kaori-hoz.
– Hee... – lépett hátrább a kék hajú lány. Majd homlokráncolva hozzáfűzte: – Nekem most sietnem kell!
– Hát, de az előbb mondtad, hogy eltévedtél... – szólalt meg valaki a tömegben.
– Jaj, de hát az az előbb volt... – nevetett fel zavartan Kaori, eközben már majdnem kihátrált a kapun.
– Jól van, hagyd a rizsát. – indult meg feléje Hyuga. – Hazakísérlek.
A csapattagok szájtátva bámulták, ahogy a kapitány elsétál az ismeretlen lánnyal. Miután kiértek az iskola területéről, kicsit felengedett Kaoriban a feszültség, így hát beszélgetést kedvezményezett.
– Szóval ők is tagjai a kosárlabdaklubnak? – ugrándozott Hyuga mellett a lány.
– Igen – tolta fel a szemüvegét. –, és a lány az óriási legyezővel az edzőnk.
– Gondoltam. – nevetett fel Kaori. – És a fiú, akit fellöktem?
– Ő a mi csapatunk fantomjátékosa. – fordult feléje Hyuga, miközben áthaladtak a zebrán. – És elég érdekes, hogy nem vettétek észre egymást. Bár én már messziről észrevettelek.
– Ez azért van, mert mi már találkoztunk. – kezdett bele mosolyogva Kaori a meséjébe. – Egy évvel ezelőtt tagja voltam egy focicsapatnak. Ott engem is fantomjátékosként kezeltek. Ezért lehet az, hogy nem vett észre és én sem őt.
– Te, mint fantomjátékos? – képedt el Hyuga.
– Igen. Nem gondoltad volna, mi? – kuncogott fel Kaori.
– Erre nem gondoltam, de aznap is érdekes voltál, mikor először találkoztunk a lépcsőházban. – vont vállat, visszaemlékezve. – Egyértelműen először a nővéred tűnt fel, aztán valaki, aki a lépcsőn ül. – nevetett fel a fiú, Kaori mosolygott ezen egyet, majd hirtelen kinyitotta és összezárta a száját, végül megszólalt: – Feltűnt, mi? – könyökölt bele az oldalába a szemöldökét húzogatva.
A nyári kora délutánnak köszönhetően nem kellett sietniük sehová. Csendben sétáltak az utcákon, természetesen a lány teljesen rábízta az irányítást Hyugára, hogy merre mennek.
Egy elágazás után beértek egy Kaorinak már ismerős utcába, ahol pár lépés után feltűnt a nővére fehér Land Cruiser-e, ami még mindig a panelház előtt parkolt, ugyanott, ahol tegnap este. Ezek szerint Hijori még mindig itthon van és ma ki sem mozdult, gondolta Kaori, miközben az ajtóhoz sietett és beírván a kódot kitárta az ajtót Hyugának.
– Nem kéne helyet cserélnünk? – nézett a lányra felhúzott szemöldökkel. A lány nevetve megvonta a vállát és megvárta míg beér rajta fiú.
– Hát, köszönöm, hogy hazakísértél. – kezdte el a hálálkodást, miközben felfelé baktattak a lépcsőházban.
– Igazán nincs mit. – mosolygott rá Hyuga, majd hirtelen eszébe jutott valami. – Na, és sikerült már iskolát választani?
– Én már döntöttem. Csak nem tudom Hijori, hogy fogja fogadni. – húzta el a száját Kaori. – Ő mindenképpen azt szeretné, ha egy jó suliba mennék tovább. Mint a Kaijo vagy Shutoku...
– És te hova szeretnél menni? – tette fel a kérdés Hyuga, miközben megálltak Hijori-ék ajtaja előtt.
– Hát én a... – gondolkozott Kaori. – Természetesen a Seirinbe! – kiáltott fel a lány, majd kinyitotta az ajtót. – Bejössz?
– Örülök, hogy a Seirin-be jössz! – mosolygott Hyuga, eztán elfogadta a meghívást és átlépte a küszöböt.
– Hijori megjöttünk! – kiáltotta el magát Kaori, miközben testvére szobája felé indult. – Hijori? – kukucskált be az ajtaján.
– Kaori! Szerintem ez neked szól. – kiabált oda neki Hyuga egy cetlivel a kezében. Kaori gyorsan becsukta a nővére ajtaját, majd a konyhába somfordált. Odalépett a fiú mellé, aki átnyújtotta neki a levelet.
– Elmentem dolgozni. – olvasta fel hangosan, majd a papír felett rápillantott Hyugára. – Mégis hová ment dolgozni?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése